4. A török kor földmérői és térképészei

A három részre szakadt országban a feltételek nagyon eltérőek lettek, egyben azért megegyeztek, hogy a földmérési és térképészeti munka iránti igény nem csökkent, sőt mindhárom területen fokozódott. A térképek iránti igénynek gazdasági, és katonai okai egyaránt jelentkeztek. Mindegyik oldalon a saját szakemberek mellett alkalmazták a magyar származásúakat is. A török térképészek leírásánál találjuk a “Madzsar” és az “Üngarüs” nevűeket, ami egyértelműen bizonyítja a magyar származásukat.

A bécsi Haditanács megalakulása után /1556/ a várépítés és a városok megerősítése szakszerű formát öltött. Az alkalmazott hadmérnökök végezték a felméréseket és kitűzéseket. Ezekhez a felmérésekhez sok magyar és külföldi szakembert alkalmaztak. Levéltáraink szerencsére sok ilyen adatot őriztek meg. Pápa város felméréséről 1555-ben Mártonfalvy Imre ad részletes leírást. Hogy számtalan külföldi szakember is részt vett ezekben a munkákban, arra több korabeli jelentésből lehet következtetni. Egy ilyen jelentés szerint 142 itáliai szakembert foglalkoztattak, akik közül többnek itt szakadt meg életsora. A számtalan kéziratos térkép között magyar nyelvűeket is találtunk, ilyen például a nagyváradi ostrom alkalmával 1660-ban készült térkép, vagy Ruda János 1594 évi esztergomi térképe. Említésre méltó még Eszterházy Pál, a későbbi nádor által saját kezűleg készített vár térképek sorozata /Bakács, Türbék, az eszéki híd környéke stb./.

Nemcsak a hadiérdekű felmérésekről maradtak fenn emlékek. A töröktől mentes területen, ha nem is nagymértékű, de valami gazdasági fejlődésről azért beszámoltak. Ezeknek a gazdaságoknak térképre volt szükségük. Ezek között kiemelkedő példa a Giuseppe Spalla császári mérnök által a Zrínyiek Mura menti birtokainak a felmérései. A Zrínyi birtok határán 22 erdőt is felmérték.

Az adók kivetésének alapját a hódoltsági területeken a szandzsák összeírásai képezték. Ezek hasonlítottak az úrbéri összeírásokhoz, amit bemondás alapján, ritkán határbejárással végeztek. A királyi területen készültek az úrbéri összeírások. Ezek egy része gondos kivitelével a telekkönyv előfutárának is tekinthető. Szép példája ezeknek az összeírásoknak Győr város 1567 évi, majd II. Ferdinánd császár 1617 évi rendelete, ezt követően 1634 évi telekösszeírása.

A török kort követően az ország egységes térképezési munkái nagy lendülettel megindultak. Ezeknek a munkáknak legismertebb és legkiemelkedőbb képviselői a következők voltak:

Hevenesi Gábor /1656 – 1715/ sokrétű magyar közéleti férfi volt. A nagyszombati, a grázi és a bécsi egyetemeknek volt a tanára, ez utóbbinak a rektora is. 1689-ben adta ki hazánk elő atlaszát, a “Parvus Atlas Hungaricus”-t. Az atlasz 40 táblán mutatja be az országot.

A törökkel folytatott felszabadító harcokat kísérte végig az itáliai származású Ferdinando Marsigli /1654 – 1735/. Kalandos élete volt, 1683-ban török fogságba esett, rabszolga piacon eladták, majd családja kiváltotta. Buda felszabadulásakor a várról és környékéről az első térképeket ő készített. Fő műve a Duna folyó felmérése Bécstől Orsováig, mely 37 térképből áll.

A török kor után a legjobb ország térképet Müller János /1675-1722/ készített. Munkájához felhasználta Marsigli felméréseit és a helymeghatározáshoz háromszögelést is végzett.

A nagyjelentőségű művek mellett a XVII. században már nem voltak ritkák az egyes birtokosok által megrendelt felmérések sem. Egy ilyen példa a Pongrácz Gergely váci püspök által megrendelt felmérés. Csege Mihály a püspökséghez tartozó 158 templomos helyet mérte fel.

5. Mikoviny Sámuel és kora

A XVIII. században ismét felragyogott a magyar térképészet csillaga. Lázár deák után, amikor a kor nemzetközi közi környezetben is kiemelkedő elismeréséről beszélhettünk, közel két olyan évszázad következett, amikor ha nem is visszaesésről, de az általános technikai fejlődéstől nem kiemelkedően nagyobb eredményről nem beszélhettünk. A XVIII. században elsősorban Mikoviny Sámuel munkásságának eredményeként a magyar földmérés és térképészet kiemelkedő kezdeményezésekkel gazdagította az európai tudományos fejlődést.

A XVIII. század elején hazánkban a földmérés és rokontudományok általános művelése alacsony szinten állott. Nem voltak olyan társadalmi tényezők, amelyek a szélesebb földmérési közreműködést igényelték volna. A gyakorlati, tömeges földmérési munkára az 1720-as években megkezdett telepítések adták az első impulzust. Más területen Bél Mátyás /1684-1749/ történeti-földrajzi munkássága adott lendületet, amelyhez Mikoviny Sámuel a térképmellékletek készítésével kapcsolódott.

Mikoviny a magyar földmérés kimagasló személyisége volt. Európai szinvonalon művelte a földmérést a közepes és nagyméretarányú térképkészítés terén, valamint a geodéziai lapmunkálatokban. Munkái meghaladták min kortársai, mind az őt követő nemzedék pontossági teljesítményét. A magyar földmérés történetében munkásságának évtizedeit és az azt követő éveket jogosan értékelhetjük jelentős korszaknak. Két évszázaddal a Lázár-térkép megjelenését követően Mikoviny Sámuel felléptével újra felvirult a magyar térképészet. Mérnöki munkáival, felméréseivel, építési terveivel a Magyrország új arculatát formáló országépítő folyamatba kapcsolódott be.

Mikoviny Sámuel 1700-ban született a felvidéki Ábelfalván. Egyházi és főúri támogatással német egyetemeken /Jéna, Altdorf/ tanult és 1723-ban szerzett mérnöki oklevelet. Első sikereit a német városismertetésben /Altdorf, 1723 és Nürnberg 1728/, valamint Bél földrajzi művének bemutató kötetében /Prodomus, 1723/ művészi kivitelű rézmetszeteivel érte el.

A Szász-Jénai hercegség, amelynek 1723-ban szolgálatába állt, segítette, hogy a szívügyének tekintett matematikában tovább képezze magát. Tanulmányokat folytatott Berlinben, majd Párizsban. Párizsi tartózkodása azért jelentős, mert itt ismerkedett meg Cassini de Thoury-val, akire akkor az egész világ figyelt. Háromszögelési és helymeghatározási ismereteit ekkor szerezte. Ekkoriban folytak viták a Föld alakjával kapcsolatban is, és meglepő, hogy a fiatal magyar tudós milyen magabiztosan állt ki az akkori hivatalos állásponttal szemben és állást foglalt a Föld lapultsága mellett.

Külföldi tanulmányai után Pozsony megye szolgálatába állt, majd 1727-től felméréseket végzett az Eszterházyak, a Károlyiak és Sternbach báró birtokain. Munkássága során az ország túlnyomó részét bejárta. Az Alföld és a Dunántúl nagy területeit mérte fel és foglalkoztatni kezdte az ország feltérképezésének terve is. Ebben a gondolatban jelentős támogatást kapott Bél Mátyástól, akinek a közbenjárására az uralkodó megbízta a megyék térképezésével /1731/. Nevezetes munkájában az Epistolá-ban írja le, hogy a térképezést hogyan kell végrehajtani. Ismerteti az alapvető geodéziai csillagászati mérési és térképészeti elveket és eljárásokat. A maga korában az Epistolában megfogalmazott alapelvek annyira áttörő jelentőségűek voltak, hogy azok méltán keltették fel a tudományos világ érdeklődését. Újszerűségének elismerését jelzi, hogy az Epistola megismerése után a Berlini Tudományos Akadémia tagjai sorába választotta /1735/.

Az Epistolában leírt elvek szerint a megyetérképek jórészt elkészültek. Elsőnek a Pozsony megyei lap készült el, amely 1735-ben Bél első kötetében jelent meg. Méretaránya 1:144000, tájolása északi, a földrajzi fokhálózatot a pozsonyi kezdővonaltól számozta. Újszerű a domborzatábrázolás, a lejtő vonalkázással való megjelenítése, a bőséges névrajz, és nagyon beszéde a díszítőrajz is.

1735-ben Mikoviny az akkor alapított selmecbányai bányatisztképző iskola élére került, ahol másfél évtizeden át tanította a geodéziát. Az oktatás mellett továbbra is aktív részese maradt a különböző felméréseknek. A megyék térképezésébe folyamatosan másokat is kénytelen volt bekapcsolni, sajnos ez felismerhető az egyes erdélyi lapok fokhálózati zavaraiból és a karcolás kiviteléből.

Mikoviny munkásságát elsősorban a megyék érképezésével szokták jellemezni, és csak nagyon ritkán említik felsőgeodéziai és csillagászati kezdeményezéseit. Csillagászati obszervatóriumát 1726-tól Pozsonyban, városi lakásán rendezte be. Méréseit fémből készült három láb sugarú, elforgatható és rögzíthető kvadránssal végezte. A limbuszkör francia fokos osztású volt. Epistolájában közölte a Pozsonyban és további nyolc városban végzett földrajzi szélességi méréseit és számításait. A hosszúságméréseket is említi, de csupán a pozsonyi meridián Párizstól számított különbségét közli. Egyéniségére jellemző, hogy túltette magát a geográfusok véleményén és Pozsony koronázó várost választotta a térképi kezdőmeridián helyének. Térképeire ezt fel is írta: Longitudo a Meridiano Posoniensis. Mikoviny kezdeményező volt a geodéziai mérésekben is, az első háromszögelést szintén az Epistolában mutatta be. Jelentős kartográfus iskolát hozott létre Pozsonyban és Nagyszombaton. Itt volt Hell Miksa csillagászati obszervatóriuma is. Tanítványai között több későbbi kiváló térképészt találunk /Firitsch András, Kovács János, Zeller Sebestyén/.

Mikoviny aktivitása nagyon szerteágazó volt, nem is állt módjában kitérni a czászárnő és a magyar kamara különböző kéréseinek. A porosz betörés veszélye miatt bevonták a haditanácsba is, több sziléziai város erődítési tervét várták tőle. Részt vett a bányavárosok felmérésében, völgyzárógátak tervezésében, a Tata környéki mocsarak lecsapolásában, az ószőnyi római kori aquaductus feltárásában, a budai vár építésének tervezésében és még sok más munkában. A magyar levéltárak közel 100 uradalmi és egyéb térképét őrzik, 1750-ben Trencsén környékén a Vág szabályozási munkáin dolgozott, amikor váratlanul érte a halál.

Mikoviny előtt a legtöbb magyar térképész, aki nagyobb elismerést szerzett, többnyire külföldi egyetemen szerezte ismereteit, Lossai Péter Bolognában, Lázár deák Bécsben, Kisváradi János Krakkóban, Mikoviny Jenában, Honterus Baselben, Zsámboki francia, német és olasz egyetemeken. Azzal, hogy Mikoviny elvállalta a selmecbányai akadémia vezetését, egy fontos folyamatot indított el. A későbbi bányászati és erdészeti egyetemmé fejlődött intézmény a trianoni döntés után Sopronba költözött. A magyar földmérés mai vezetői között többen vannak akik mérnöki oklevelüket Sopronban szerezték. A selmecbányai akadémia alapítása után még több évtizednek kellett eltelnie, amíg a Pázmány Péter által még 1635-ben alapított egyetemhez kapcsolva 1782-ben megalakult az önálló mérnök képző intézet, az Institutum Geometricum.

A XVIII. században több olyan földmérési kezdeményezés volt ami, ha sikeresen tovább fejlődik, az ország nagyméretarányú térképellátásához hozzá tudott volna segíteni. Az egyik ilyen kezdeményezés a Mária Terézia császárnő által 1726-ban elrendelt Úrbéri rendezés és térképezés, a másik a II. József által 1786-ban elrendelt telekfelmérés. Az akkori társadalmi körülmények miatt ezek nem jártak sikerrel, majd csak a XIX. századi kataszteri felmérések hozzák meg a megoldást.

Ha a császári rendeletre elindított telekmérések nem is jártak maradandó sikerrel, a XVIII. században a földmérők feladata azért megsokszorozódott. Az urasági birtokfelmérések mellett sok feladatot jelentettek a telepítések. A török hódoltság és a háborúk erősen megritkították az ország lakosságát. Míg Európa más országainak lakossága ez idő alatt közel megduplázódott, addig Magyarországon 23 %-kal csökkent. Főleg az Alföldön és a folyóvölgyekben volt nagy a pusztítás. A termelés és a gazdasági élet megindításához szükségessé vált a nagyobb arányú betelepítés. Ekkor kerültek a lotharingiai telepesek Bácskába /1733-ig 53 új falu/, szlovákok /1821-ben/ Békés megyébe. A nagyarányú telepítést körültekintő szervezéssel oldották meg. A bánáti, bácskai, tiszántúli települések mellett, ekkor kerültek német telepesek a bánáti, tolnai és veszprémi falvakba. Békés megye keleti részére ekkor kerültek a román telepesek. A körültekintő telepítés már nem a lakosság spontán vándorlásával történt, hanem tervszerű, gondos telekkiosztás és úthálózat kitűzés után. Ezt a munkát, ami az akkori földmérőknek ugyancsak erőltetett ütemű munkát adott, ma is fel lehet ismerni a községek szerkezetén.

6. A reformkor földmérési – térképészeti munkái

A reformkor éveiben és az ahhoz csatlakozó évtizedekben a magyar mérnökök az ország felemelkedését szolgálták, az akkori kornak megfelelő munkákban vettek részt. Ezek elsősorban a folyó szabályozások, később az út, majd a vasútépítések voltak. Azok a mérnökök, akik ezeket a munkákat irányították, ekkor már többnyire az Institutum Geometricumban szerezték oklevelüket. Az első ilyen feladat volt 1818 és 1824 között a Kőrösök és a Berettyó vidékének a térképezése, amit Huszár Mátyás /1779-1843/ irányított. Huszár Mátyás. Ezt követték Vásárhelyi Pál /1795-1846/, Beszéde József /1787-1852/ Lányi Sámuel /1791-1869/ és a többi neves mérnökök, akik a Duna, a Tisza és mellékfolyóik felmérését és térképezését végezték el. Vásárhelyi Pál, aki mérnöki munkásságát mint háromszögelő kezdte, hírnevét elsősorban a Tisza szabályozási tervekkel és az Al-Dunán végzett felmérésekkel érte el.

Erre az időszakra a mérnöki-felmérési munka feltételei is sokat változtak. Rendelkezésre álltak már azok a műszerek, amik a XX. században is közismertek voltak, például a teodolitok, a libellás szintezők. Ezekkel a felszerelésekkel dolgoztak hírneves felmérőink is, úgy mint Bedekovics Lőrinc a Jászság térképezője, Balla Antal Pest-Pilis Solt Kiskun vármegye neves térképezője, Zách Ferenc geodéziai csillagász az MTA tagja, Gáti István aki elsőként vetett fel a numerikus felmérési módszer lehetőségét és a többi reformkori mérnök akiknek munkája megalapozta hazánk XIX. századi fellendülését.

A reformkori felmérési munkák mellett a kisebb méretarányú kartográfiai munkákban is megvolt a fejlődés. A legfontosabbak között említjük meg Korabinszky János, Görög Demeter, Lipszky János és Karacs Ferenc térkép és atlasz szerkesztői munkáit, amiket a magyar iskolákban közel száz éven át hasznosítottak.

A reformkor földmérő mérnökei és térképészei hozzánk már időben közelebb esnek, ezért érdemeik közismertebbek és a magyar társadalomban megfelelő elismerést is nyertek.