Dr. Raum Frigyes

LÁZÁR – DEÁK TÉRKÉPÉTŐL A DIGITÁLIS TÉRKÉPIG

1. Árpádkori földmérési emlékek

A földmérési ismeret a legelső technikai tudomány volt, amit az emberiség kifejlesztett. Eligazodása a vadász területek között, birtokainak védelme, később adózása, szükségessé tettek bizonyos földmérési ismereteket. Az ókorban a vízellátási berendezések kitűzése, az igényesebb építések vezetése, a Földünk jobb megismerésének az igénye, stb. vezettek arra, hogy a földmérési – térképészeti ismereteket magasabb szintre jutottak. A Kárpát-medencébe érkezett magyarok a római kor gazdag földmérési tárgyi emlékeivel és gyakorlatával találkoztak, határkövek, mérési eszközök, szép szemléltető példáit őrzik az Aquvincumi múzeumban.

A honfoglaló magyarok földmérési ismereteire sajnos kevés a tárgyi emlék, jobbára a néphagyományban, a grafikában, és az oklevelekben találunk rá hivatkozást. Őseink csillagászati ismeretére utal a szájhagyományban megőrzött mondavilág csillagképeinek az elnevezése, ilyenek a Hadvezető, Hadak útja / Tejút /, Bujdosók lámpása, Szarvasnyom stb. Újabb keletű, de a hagyományos gondolkodási módot tükrözi az Orion csillagkép “Inzsellér pózna” elnevezése.

Az Árpádkori földmérők munkájára közvetett bizonyíték a templomok elhelyezése. A helyes tájékozás és az arányok szigorú betartása mutatnak a földmérő közreműködésére. A másik forráshely a különböző királyi oklevelekben, adománylevelekben található. Ezek közül az egyik legismertebb a tihanyi apátság alapítólevele, amiből kiderül, hogy 1055-ben a királyi főemberek jelenlétében helyezték el a monostor birtokhatárjeleit és írták le azt részletesen. Fontos ilyen emlékünk az 1212-ből való adománylevél, amelyben a budai prépostság oldalakon át ismerteti a természetes és mesterséges határjeleket. A határok felmérését és a határjelek elhelyezését többnyire egyházi személyek végezték, akiknek a nevét az adománylevelekben nem rögzítették. A Hátszeg melletti Kendeffy Mihálynak 1483-ban adományozott birtok oklevelét azért említjük meg, mert itt a kitűzést és bemérést végzők nevét is megemlítik. Az oklevél szerint Bajesdi László és Capellanus Mihály végezték a kitűzést a Merisóvári és Kaprisóvári patakokig.

Az első mértékek említése az 1200-as évekből származik. Az 1300-as évektől már az egységes királyi mértékek voltak a hitelesek. A hagyományos mértékek az emberi test méretiből származnak, pld. ujj, hüvelyk, arasz, láb öl, stb. A területmértékek a napi mezőgazdasági munkával voltak kapcsolatosak, egy hold az egy nap alatt felszántható föld, kapa alja az egy napi munka a szőlőben, stb. Voltak helyi, ma már ismeretlen területmértékek is. Például Erdélyben a “Vitornya” és a “falka” finnugor eredetű szavakat is használták az egységnyi szénát termő területre.

Korán felmerült a leggyakrabban használt mértékegységeknek az azt használó embertől való függetlenítése. Ősi etalont már a rómaiak is őriztek a Capitoliumban. Más országokhoz hasonlóan a királyi láb és királyi arasz / 16 arasz = 1 öl / került rögzítésre. Első említését 1354-ben találjuk. 1372-ben Garai Miklós már mint hétköznapi fogalmat említi a Székesfehérváron őrzött királyi mércét. Ebben az iratban az áll, hogy Pál Országbíró nem fogadta el a helyi területmeghatározást és utasította a szücsieket, hogy “hozzák el Fehérvárról a Szent István királytól hátrahagyott mértéket”. A század végére fokozatosan kialakult az egységes városokban a mérték etalonok, majd azoknak az egységesítése.

2. A térképészet Mátyás király udvarában

11. Szilveszter pápa, aki Szent Istvánnak a koronát adományozta a földmérés és általában a technikai tudományok fejlődéséhez nagy lehetőséget nyitott azzal, hogy a római számok helyébe a számításoknál az arab számokat vezette be. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy térképészeti vonatkozásban megindult a fejlődés. Eddig a világképek, általában a Ptolemaioszi világkép / addig ismert térképe / volt a több évszázadon át közismert. A Pannóniát is ábrázoló ugynevezett Quinta Tabula-t még a XV. században is kiadták és az új ismeretekkel készített térképek csak fokozatosan készültek. A reneszánsz évszázadában, különösen Mátyás király korában ez a fejlődés nagy lendületet kapott. Mátyás király kezdeményezése, hogy a hazai akadémiák és az egyházi iskolákban külföldi tanárok is oktassanak, valamint az, hogy megnőtt a bolognai, páduai, bécsi, karakkói egyetemeken tanuló magyarok száma. Ez biztosította azt, hogy a fellendült fejlődésben a magyarok ne maradjanak el. A külföldi egyetemi anyakönyvekben “natio Hungaricus” megjelöléssel sürűn lehet találkozni.

Ezt a kort sajnos egy olyan időszak követte, amikor sok emlék elpusztult, vagy külföldre került. A megmaradt kevés emlékből azért következtetni lehet arra, hogy a magyar földmérők milyen gyakorlatot folytattak. Az Országos Széchenyi Könyvtárban “Lossai kódex” címen őrzött kéziratból kaphatunk erről hű képet. A lózsai születésű Lossai Péternek “DE Gometris mensurationibus” című tankönyve 1498-ban jelent meg. A részletes rajzokkal és magyarázó szöveggel ellátott oktatási jegyzetből azt lehet megállapítani, hogy az épületek, távolságok, mélységek megméréshez olyan módszereket és számítási módokat ír elő, amik még a XX. században is hely állnak. Lossai Péter valószínűleg Bolognában szerezte ismereteit és Kopernikusszal való kapcsolata befolyásolta abban, hogy közben Litvániában is vállalt földmérési feladatok ellátását.

Mátyás király udvarában a helyi földmérési igények teljesítése mellett – amikor a hazai iskolákban a gyakorlati geometria címen tanítottak és aminek jó példája a Lossai kódex is -, felmerült az igény Földünk szélesebb megismeréséhez szükséges csillagászati mérések és áttekintő térképek szerkesztésének ismeretére.

A Mátyás király udvarában dolgozó több kiváló csillagász és térképész közül elsőnek Francesco Rosselli /1448 – 1513/ munkáira hívjuk fel a figyelmet. Két Magyarországot és egy Közép-Európát ábrázoló rézmetszetes térképe maradt fenn. 1584-ben tért vissza Firenzébe, szülővárosába.

Mátyás király udvarának egy másik kiváló tudós térképésze Regiomontanus /1436 – 1476/ volt. Eredeti néven Johann Müller volt, a bajorországi Königsbergben született és onnan kapta a humanista latin nevét. Innen ered, hogy egy hajdani magyar naptár címlapján Királyhegyi János néven szerepeltetik. Bécsben szerezte magisteri címét és meghívásra jött Magyarországra. Pozsonyban és Budán csillagászatot és földrajzi helymeghatározást tanított. Neve közismertté vált műszerszerkesztése és az Almagest fordítása révén.

A kor neves csillagász-geodétái közül még Ilkusz Mártont kell megemlíteni. Több mérőműszert szerkesztett. Szerencsés körülmény, hogy az életét követő zavaros időszakban, a teodolit előfutárának tekinthető, 1484-ben szerkesztett torkvétuma számunkra fennmaradt. 1493-ban halt meg, Budán.

Ennek a kornak magyar szempontból is jelentős tagja volt Puerbach Miklós /1424 – 1461/ aki királyi csillagászati tisztet töltött be. Neki tulajdonítható az első szélességmérés Nagyváradon. Vitéz János kancellár esztergomi érsek könyvtárában maradtak meg csillagászati kódexei. A Puerbach által 1454 körül elhelyezett napóra ma is látható Bécsben, a Szent István dóm falán.

3. Lázár deák és kortársai

1880-ban gróf Apponyi Sándor mutatta be a gyűjteményében lévő kézzel szinezett fametszetű térképet, amit azóta “Lázár deák térképe” néven ismert meg a magyar és a nemzetközi térképtudomány. A térkép a latin nyelvű felirat szerint Bakócz Tamás /1442 – 1521/ titkárának “Lázár deák”-nak a műve. A térkép szerkesztését a XV-XVI. századforduló első éveiben kezdhette el, mert később előkerült egy Ziegler Jakab német csillagászhoz írt levél, amelyben az áll, hogy a harcok miatt /Dózsa féle parasztlázadás/ a Temesközben a terepi munkákat nehezen lehet végezni. Valószínű, hogy a teljes mű 1514-ben készült el és ezután került ki, a török elől menekítve Bajorországba, a térképkiadó Georg Tanstätterhez. A fametszetről a térképeket Ingolstadtban nyomták. Az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött példányt 1528-ban nyomták.

Az eredeti Lázár térkép nagysága 55 x 75 cm. Négy lapra nyomták, részeit egy lapra ragasztották fel. Papírján vízjelet nem lehet felismerni. A térkép méretaránya kb. 1 : 1150000, az erdélyi rész valamivel kisebb. E térkép címe: “Tabula Hungariae ad quator latera …..”. A lengyel határtól a déli bosnyák területekig terjed ki az ábrázolt terület. Értékes forrásanyag a Lázár térkép, mert a sok földrajzi adaton kívül néprajzi és történelmi adatokat is közöl. Jelzi az Al-Dunán Traján hidját, a törökökkel folytatott csaták helyét, az elfoglalt városokat, stb.

Lázár deák személyére vonatkozóan keveset tudunk. A térképen lévő felírásban annyi szerepel, hogy az esztergomi érsek titkára volt, de születési helyére és családjára vonatkozóan csak következtetni lehet. A sok kutatás csak annyit tudott megállapítani, hogy a bécsi egyetemen tanult egy Lazarus Roseti és, hogy a Roseti /Rózsa/ család Székesfehérváron élt. A Lázár térkép értékét összefoglalva megállapítható, hogy az első térkép, amely az ország településeit és földrajzi adatait helyesen ábrázolja. Összehasonlítva a korszak más térképeivel megállapítható, hogy az nem csak Magyarország ábrázolásában jelent kiemelkedő értéket, hanem a külföld térképeivel összehasonlítva is e korszak értékesebb műve.

A Lázár térkép értékét felismerve érthetővé vált az utóbbi időben feltárt római és velencei utánnyomásai /1553, 1556, 1559/ és hogy neves külföldi térképészek szerkesztéseihez az adatokat innen vették /Münster, Waldseemüller, Bonfini, Cuspinianus, Ziegler, stb./.

A térképet felhasználó magyarok közül elsősorban Brodarics Istvánt /1492-1539/ említjük, aki a mohácsi csatát ismertető, Krakkóban megjelent könyvéhez a Lázár térképből vett át adatokat. Az őt követő kor jelentősebb magyar térképészei akinél az alapot ugyancsak a Lázár térkép adta, a következők:

Honterus János /1498-1549/ a brassói vallásreformer térképészeti munkáin egyértelműen felismerhető, hogy az alapokat a Lázár térképből vette. A “Chartographia Transilvanica” című művét 1532-ben Baselben adta ki. A Brassóhoz közeli területet ő jobban ismerte, ez látható a térképén, a távolabbi részeket a Lázár térképről vette át. legnagyobb műve 1542-ben Baselben jelent meg, a “Radimenta Cosmographica” 14 fametszetén is felismerhető, hogy honnan vette az alapokat.

Zsámboki János

Lázár deák követői közé tartozik a Nagyszombaton született Zsámboki János, humanista nevén közismert Sambucus is /1531 – 1584/. Már fiatalon meghívták a bolognai egyetemre, innen Párizsba, majd Bécsbe került. Lázár deák térképét névanyaggal bővítette. Az 1579-ben megjelent Magyarország térképén az az újdonság, hogy a szélén három nyelvű helységnévsort is közöl /magyar, német, latin/.

Ugyancsak a Lázár térkép követői közé tartozik Lázing Farkas /1514 – 1564/ térképészeti munkássága is. Magyar származású tudós, aki aktív életének jelentős részét Bécsben töltötte. 1554-ben jelent meg a “Hungaria Descriptio” tíz lapból álló munkája. Névrajzzal gazdagította a Lázár térképet és három nyelvű jelkulcsot is adott hozzá.

A mohácsi csatavesztés után, a zavaros körülmények között a török hódoltság előtti magyar térképészet gyakorlatilag megszűnt, de nem szűnt meg az igény az országot ábrázoló térképek iránt. Az ezután jelentkező több magyar és még több külföldi szerző arra kényszerült, hogy az adatokat az elődöktől szerezze be. Így nem meglepő, hogy a XVII. század legtöbb térképén is még felismerhető, hogy a Lázár térkép volt az egyik forrás anyag.